A kezdeti lelkesedés

Szerda kora reggel, két szál polifómon fekve vártuk a bútorainkat Zollikonban. Meg is érkeztek hamarosan a költöztető legények, és amilyen hatékonyan bepakoltak a kamionba Bécsben, az eső ellenére is ugyanolyan gyorsan szétpakolták a különböző szobákba a gondosan becsomagolt holmijainkat Zollikonban.

Az elején kis türelmetlenséget éreztem, főleg a kialvatlanságtól (hajnali 4-kor érkeztünk és hát a polifóm sem volt olyan pihe-puha :)) és a gondolattól, hogy hogyan fogok a kezdeti káoszon felülkerekedni. Másnap újult erővel láttunk neki a kidobozolásnak, és nem is tudom hogy ki volt lelkesebb, Morzsa vagy én, de annyira jól haladtunk egészen a hét végéig, hogy én azt hittem, hogy csak 1 hónap múlva fogunk ilyen jól berendezkedni. Minden nap elmondtuk, hogy mennyire gyönyörű az új otthonunk, és mennyire csendes, zöld, madárcsicsergős a környék, jó a levegő és kedvesek a szomszédok. „Pont nekünk találták ki ezt a lakást!”

Íme a káosz:

És ez lett belőle kevesebb, mint 1 hét alatt:

Közben még pihenni is volt időnk:

Szép lassan felfedeztük Zollikont is, a csütörtöki szünnapot kihasználtuk egy kis sportolásra. A zollikoni erdő (térkép, link) csak pár perc bringázásra van tőlünk, így felpattantunk a bicónkra és eltekertünk az erdőbe. Gyönyörű erdőcske, szerteágazó utakkal, patakokkal, hatalmas fákkal, és itt-ott füves vagy veteményes mezőkkel. A futók az út szélén kialakított ötletes installációkon párszáz méterenként különböző erősítő tornagyakorlatokat tudnak elvégezni, (ezeket szombaton jól ki is próbáltam :)). Az emberek nagyon kedvesek, mindenki köszön egymásnak - „Grücci!”. A legaranyosabb történet eddig a szemét lerakó helyen történet velem: szombat reggel felkerestem a zollikoni szemétgyűjtő helyet, hiszen a dobozaink egy részétől, illetve egyéb hulladékainkainktól meg szerettem volna válni. Érdekes, hogy ahogy közeledtem a szemétgyűjtő telepre a kis csendes városka hirtelen átváltozott nyűzsgő, szorgos várossá. Családok kocsival, vagy gyalog hordták oda a mindenféle kidobandó szemeteiket, de nem akármilyen össze-visza módon, hanem ismerve a rendszert, a pet palackokat külön egyen zsákba csomagolva, a kartonokat gondosan szétválasztva az újságoktól, megszabadítva minden kis műanyag részektől, ruhákat szintén az erre való ruhás zsákba rakva adták oda a telepen dolgozó segítőknek. Mivel én új voltam, megkérdeztem az egyik segítőt, hogy mit csináljak az újságfecnikkel, hiszen azt nem vegyíthetem össze a kartonokkal a kiírás szerint, illetve az általános tudnivalókat is szerettem volna hallani a rendszerről. Mivel a fickó nem nagyon tudott angolul (szerintem ő az egyetlen egész Zollikonban :)), így megkért egy másik embert, hogy magyarázza el nekem. Amíg megkaptam a tájékoztatót, ugyanez a fickó kiválogatta a dobozomból, mi való oda, s mi nem. Egyszercsak megfogott egy papírfecnit amin a zollikoni postások csoportképe volt látható és mutatta, hogy „jé, ezek az ő kollegái”, mert hogy ő a postán is dolgozik. Amikor kész volt, a maradék újságfecnikkel el akartam indulni hazafelé, hogy majd azt a rendes szeméttel együtt kidobom, erre kivette az egész pakkot a kezemből, és az arcomra nyomott 3 puszit, és mondta, hogy „wilkommen in Schweiz!”. Olyan hatalmas vigyorral az arcomon mentem haza, és rögtön elújságoltam a puszikat Morzsának is.

A városban több helyen is hallottam, hogy családok összejárnak és egymással angolul kommunikálnak, még a gyerekek is szépen beszélnek angolul. Sokan ülnek ki kávézókba, rollereznek, bicikliznek a főtéren, vásárolgatnak a Migros-ban, szépítgetik a kertjeiket, és köszönnek, hogy „Grücci”. Bárhol kérünk segítséget, rögtön készségesen segítenek, és mindent gondosan elmagyaráznak tökéletes angolsággal. Csak jót tudunk elmondani az itt élő emberekről. „Pont nekünk találták ki ezt a Zollikont!”

Eddig sokan kérdezték tőlünk otthon, hogy mennyi időre tervezzük Svájcot, de nem tudtunk válaszolni, mert nem volt előre kigondolt tervünk. Most egyre inkább azt érezzük, hogy soha többé nem akarunk innen elköltözni! :) Remélem, hogy beigazolódik az érzésünk, azaz hogy „Pont nekünk találták ki ezt a Svájcot!” is.

Edu, egyenesen ide gyertek, ne Bécsbe!!! :)