top of page

Sihlsee és Hoch Ybrig környéke

  • Szerző képe: bejanyusi
    bejanyusi
  • 2019. jún. 16.
  • 1 perc olvasás

Frissítve: 2021. jan. 28.

A közeli erdőt már olyan jól ismertük, hogy a hétvégén elhatároztuk, hogy elmegyünk a Zürich-i tó másik oldalára magasabb hegyeket szemlélni. Morzsa kinézett egy útvonalat, ami 1 óra kocsikázásra van tőlünk és 2000 m magas hegycsúcsok is vannak. A Sihlsee-nél letettük a kocsit, és onnan biciklivel folytattuk az utat a Hoch Ybrig irányába, ahol sípályarendszer is fekszik nem túl magasan.


A parkolással vigyázni kell, mert nem mindenhol lehet megállni, hiába van felfestve a parkolóhely illetve hiába nem jelzi azt semmilyen tábla, hogy megállni csak helyieknek vagy vendégeknek szabad. Mint utólag kiderült, egy étteremhez tartozott az a parkoló amit más turistákkal egyetemben mi is kinéztünk magunknak.


Először a tó mentén gurultunk, majd egy hatalmas sziklatömb oldalában vezetett a bringaút. Onnan végig a hófoltos hegyeket figyeltük és megpróbáltunk abban a völgyben maradni, ami a lehető legközelebb vitt a magasabb hegyek lábához. A túrautunkról készítettem térképet és statisztikát, viszont nem mentünk fel a csúcsra, hanem körül-belül 1300-1400 m szintnél visszafordultunk és "száguldottunk" lefelé a kocsihoz. Mindenhol kis táblákkal jelzik a turistautakat, illetve külön a bringautakat is. A környék tele volt vízeséssel, patakokkal, bocikkal. Hihetetlen mennyiségű víz jött még le a hegyek felől! Kolompszóra tekertünk felfelé és tőlünk jobbra-balra tehenek, kecskék és még nyuszik is legeltek, akik villanypásztorral voltak védve az autóutaktól.


Ha írni nem is tudok többet erről a kirándulásról, de legalább a képek magukért beszélnek:


Hasonló posztok erről a térségről az alábbi linken olvashatók: #Hoch_Ybrig.

 
 
 

Hozzászólások


bottom of page